Egyesületünk, a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület 2007. szeptemberében jött létre, közhasznú egyesületként. Az egyesületet olyan magyarországi magánszemélyek és vállalkozások hozták létre, akik valamilyen formában kötődnek a vitorlázáshoz, vagy annak valamely kiegészítő sportjához.

Egyesületünk célja, hogy a vitorlázó gyermekeknek olyan körülményeket biztosítsunk magyarországi tavakon és egyéb helyszíneken, amelyek kötődést jelentenek majd számukra a vizekhez, a vitorlázáshoz és egyáltalán a sporthoz. Elsődlegesen a vitorlás iskolák eszközparkjainak támogatását, edzőtáborok, és gyermekrendezvények szervezését tekintjük feladatunknak.
Egyesületünk a tagdíjakból és támogatásokból tartja fenn magát. A 2007. évre célul tűztük ki az egyesület működéséhez szükséges személyi és anyagi feltételek megteremtését, eszközparkunk kialakítását, és egy budapesti és egy balatoni bázis helyének megtalálását.
2008-ban kidolgoztuk az egyesület célkitűzűseihez szükséges Tanulóflotta Programunk megvalósítását, és a flotta bérléséhez szükséges körülmények megteremtését, szervezését az elkövetkező években a magyarországi tavakon.
2009-ben megnyitottuk vitorlás iskolánkat Budapesten a Kopaszi gáton, előszőr a fővárosban belterületi vízfelületen. Az edzők 6 Laser Pico hajóval kezdték meg a munkát a Lágymányosi Öbölben Budapest legújabb közparkjában, csodálatos környezetben. Flottánk egyszerre 12 gyermek oktatására, vagy 6-12 felnőt gyakorlati vizsgafelkészítésére ad lehetőséget. A móló kialakításakor törekedtünk az eszközök optimális elhelyezésére, megállapodtunk a Café Ponyvaregénnyel az öltöző és a klubhelység biztosításáról.
2009 augusztusában megkezdtük első saját hajókkal ellátott táborunk szervezését az alsóőrsi TVSK telepén 26 gyermekkel, amely tábort követően hajóink a budapesti bázison folytatták a gyerekek oktatását. Majoross Bea személyében megtaláltuk oktatóprogramunk szervezőjét, gyermekeink edzőjét.
Letölthető tájékoztatók
galéria
videó galéria
letölthető tájékoztatók
Eseménynaptár
fórum
