Az utazóflotta program…
A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület Utazó flotta programját egyedülálló hajóparkunk hasznosítására alkottuk. Magyarország bármely vízfelületére 6-12 hajóból és egy edzőmotorosból álló flottánk bérelhető edzővel és segédedzőkkel bárhol, bármikor, hogy az Önök kikötőjében is egy erre a célra fejlesztett hajókból álló flottával tanulhassanak a gyerekek, szakképzett és gyakorlott oktatóink segítségével. A flotta bérlésére, és szállítására külön erre a célra fejlesztett utánfutóval rendelkezünk. A flotta bérlését ötnapos, egy-két hetes időtartamra tudjuk biztosítani az érdeklődőknek. Hajóink 12-14 gyermek egyidejű oktatására alkalmasak, a legkisebb horgásztótól a Balatonig, bármely vitorlázható vízterületen. A programmal kapcsolatban minden esetben személyesen egyeztetünk az érdeklődőkkel. Jártunk már a Tatai tónál, Szombathelyen, készülünk Nagykanizsára. Szerveztünk tábort a Balaton több kikötőjében a program keretében, Alsóörsön, Balatonalmádiban és Balatonűzfőn.

A tábor minimális létszáma 14 gyermek
VGYE utazóflotta táborának szervezéshez szükséges alapfeltételek:
- egy fő szervező, aki lehetőséget teremt a számunkra kikötő és vízfelület használatára, gyermekek toborzására
- a gyermekek étkezésének, szállásának és ellátásának megszervezése
- őrzött hely biztosítása az eszközeink tárolásához
- szállás és ellátás munkatársainknak a tábor idejére
- érvényes engedélyek a tábor idejére a vízfelülettel kapcsolatban.
Az utazóflotta program helyszíneinek megszervezéséhez mindenképp szükség van személyes találkozásra, a helyszínek előzetes megtekintésére, személyes egyeztetésre munkatársainkkal. Kéjük, amennyiben érdekli kezdeményezésünk, vegye fel a kapcsolatot munkatársaink egyikével. Elérhetőségeinket a kapcsolat menüpontban találja.
Vitorlás táborok utazóflotta program
| Érvényesség | Időpont | Ár |
| 2012. 09.01-től visszavonásig. Árunk az utiköltséget, és az edzők szállás és ellátási költségét nem tartalmazza. Áraink tájékoztató jellegűek, a pontos árakkal kapcsolatban keresse munkatársainkat. Az árváltozás jogát fenntartjuk!) | A szolgáltatás igénybevételéhez egész évbe, előzetes időpont egyeztetés szükséges! | 35.000.- Ft/gyerek (minimum 12fő részére) |
galéria
videó galéria
letölthető tájékoztatók
Eseménynaptár
fórum
