utazó flotta program

Az utazóflotta program…

A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület Utazóflotta programját egyedülálló hajóparkunk hasznosítására alkottuk. Magyarország bármely vízfelületére 6-12 hajóból és egy edzőmotorosból álló flottánk bérelhető edzővel és segédedzőkkel bárhol, bármikor, hogy az Önök kikötőjében is egy erre a célra fejlesztett hajókból álló flottával tanulhassanak a gyerekek, szakképzett és gyakorlott oktatóink segítségével. A flotta bérlésére, és szállítására külön erre a célra fejlesztett utánfutóval rendelkezünk. A flotta bérlését ötnapos, egy-két hetes időtartamra tudjuk biztosítani az érdeklődőknek. Hajóink 12-14 gyermek egyidejű oktatására alkalmasak, a legkisebb horgásztótól a Balatonig, bármely vitorlázható vízterületen. A programmal kapcsolatban minden esetben személyesen egyeztetünk az érdeklődőkkel. Jártunk már a Tatai tónál, Szombathelyen, készülünk Nagykanizsára. Szerveztünk tábort a Balaton több kikötőjében a program keretében, Alsóörsön, Balatonalmádiban és Balatonűzfőn.

A tábor minimális létszáma 14 gyermek


VGYE utazóflotta táborának szervezéshez szükséges alapfeltételek:

  • egy fő szervező, aki lehetőséget teremt számunkra a kikötő és vízfelület használatára, gyermekek toborzására
  • a gyermekek étkezésének, szállásának és ellátásának megszervezése
  • őrzött hely biztosítása az eszközeink tárolásához
  • szállás és ellátás munkatársainknak a tábor idejére
  • érvényes engedélyek a tábor idejére a vízfelülettel kapcsolatban

Az utazóflotta program helyszíneinek megszervezéséhez mindenképp szükség van személyes találkozásra, a helyszínek előzetes megtekintésére, személyes egyeztetésre munkatársainkkal. Kéjük, amennyiben érdekli kezdeményezésünk, vegye fel a kapcsolatot munkatársaink egyikével. Elérhetőségeinket a kapcsolat menüpontban találja.

Utazóflotta program

Bárhol bármikor tartunk tábort, ha van gyerek, meg víz és szél!

Utazóflotta programunkat olyan közösségeknek találtuk ki, ahol megvan a lehetőség a vitorlázásra (vízfelület), de nem működik a helyszínen aktív vitorlázó közösség. Az elmúlt két éveben vitorláztunk Tatán, Szombathelyen, hívtak minket Komlóra, Balatonalmádiba, Fűzfőre és Keszthelyre.

Flottánk alkalmas 24 gyerek egyidejű vitorláztatására bárhol az országban. Amire szükségünk van a tábor megtartásához: a szükséges engedélyek, minimum 14 gyerek, vízretételi lehetőség, egy fő helyi szervező, szállás és ellátás az oktatóknak, őrzött  partszakasz az eszközeinknek, szervezett ellátás a gyerekeknek, fedett tér rossz idő esetére. További kérdésekkel kapcsolatban kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal.

Letöltés Vitorlás táborok utazóflotta program

Egy hozzászólás utazó flotta program

Vélemény, hozzászólás?